Portré
Antal Márta
színész
Életrajz
1974-ben születtem Kaposváron, a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban érettségiztem 1992-ben, a középiskolás években a Csokonai Színkör nevű amatőr színjátszó társulatban játszottam.
1994 óta vagyok a Csiky Gergely Színház társulatának tagja, korábban mint csoportos szereplő, később mint színész.
A Kaposváron játszott főbb szerepeim a következők:
Rose Mundy (Brian Friel: Pogánytánc),
Szonja Gurvics (Borisz Vasziljev: Csendesek a hajnalok),
Tonka (Ivan Kusan: Galócza),
Maired (Martin McDonagh: Az Inishmore-i hadnagy),
Linda Ash, Tracy (Amerikai szeretők).
Alkalmanként szerencsém volt részt venni a kaposvári színházon kívül készült produkciókban is:
1996-ban kis szerepet játszottam az angol-magyar koprodukcióban készült, Makk Károly által rendezett A játékos című filmben;
2005-ben Marina szerepét játszottam a PONT Műhely által létrehozott, az amerikai Jay Scheib rendezésében bemutatott A sötétség hatalma című előadásban;
2006 őszén címszerepet játszottam a budapesti Színház-és Filmművészeti Egyetemen bemutatott Yvonne, burgundi hercegnő című előadásban Molnár Keresztyén Gabriella vizsga-rendezésében.

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Interjúk
A Budapest- Orfeumtól a meglepetés vendégig
Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László. Lovas Ildikó