Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Hód Adrienn

    színész alkotó társulatvezető mentor koreográfusasszisztens koreográfus koreográfia

    Életrajz

    Hód Adrienn a Budapest Tánciskolában végzett növendékek köréből 1995-ben hozta létre az OFF társulatot. Az együttes 1999-ben A városi levegő szabaddá tesz című, több időpontban és számtalan meglepő, fővárosi helyszínen zajló, szabadtéri előadássorozatával jelentős szakmai elismerést aratott. Hód Adrienn az OFF számára hagyományos színházi térre és rendhagyó helyszínekre egyaránt készített izgalmas, a műfaji határokat bátran feszegető koreográfiákat. Más alkotók munkáiban is láthattuk már (Ladjánszki Márta: Ladies First!), és pedagógusként is aktív.

    Az OFF társulatról

    Az OFF Táncszínházi Társulat 1995-ben alakult, Hód Adrienn művészeti vezetésével. Alapító tagjai, állandó előadói zömmel az Angelus Iván vezette Budapest Tánciskolának a ’90-es évek közepén végzett növendékei. A csapat élére Hód Adrienn állt, aki azóta számos koreográfiájával bizonyította, ott a helye az ország legismertebb táncművészei között.

     

    A kezdetektől fogva minden évben készítettek néhány egész estét betöltő előadást és több szóló vagy duett műsort. A nagyelőadások egyben táncnépszerűsítő programok is, s már 7 éve működik a "városi levegő szabaddá tesz" elnevezésű programjuk, melynek lényege, hogy színházi térré alakítanak egy-egy közteret. Záratták már le a Paulay Ede utcát, léptek már fel középiskolai kémialaborban, és most másodszor készítettek koreográfiát a Kiscelli Múzeumban.

     

    A társulat évente egy-két többszereplős, egész estés, táncszínházi produkcióval - Felmerülve, Rakéta, Requiem, Titi Táji Táncok, Fészek, Betonlótusz - illetve rövidebb szólókkal, kettősökkel - Alaba, Csók, Ibi, Képregény - jelentkezik. Az együttes egyik legnagyobb jelentőségű aktivitása az országszerte látható, táncnépszerűsítő program sorozat, melyekből 1997 óta több mint százat tartottak tizennyolc év alatti közönség előtt. A városi levegő szabaddá tesz /1999/ című, jelentős figyelmet keltő előadássorozatukban közel egy tucat, hely-specifikus előadást mutattak be Budapest kulturális, spirituális és történelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű pontjain. E programon kívül is előszeretettel játszanak rendhagyó terekben és helyszíneken; záratták már le a Paulay Ede utcát, léptek már fel középiskolai kémialaborban (Lux) és hajón, és készítettek koreográfiát a Kiscelli Múzeumban (Arborétum). Kasza Gábor és Hód Adrienn közösen jegyzi a Váró c. táncfilmet, melyet az OFF társulat és a Budapest Tánciskola tagjai táncolnak és a Budapesti Őszi Fesztivál keretében az EDIT Nemzetközi Táncfilm Fesztivál mutatta be 2005-ben. A társulat megalakulása óta számos társművészeti projektben vett részt, alkotótársaik közt filmest, képzőművészt, zenészt, iparművészt egyaránt találunk.

    Hód Adrienn
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu