Az Aranyrandevúban Perc Adorján, a „nagy jellemszínész” érzelmi hullámvasút-utazását kísérhetjük nyomon, néhány, valaha általa elhagyott és őt elhagyó szerelmi állomása között.

Tóth-Máthé Miklós az „Ady-arcú színész” – így emlegették őt, a későbbi írót, színészberkekben a hatvanas években, mert kísértetiesen hasonlított a költőóriáshoz. A világot jelentő deszkákon eltöltött évtized után a jelmezeket írótollra cserélte, és nagyszerű író, drámaíró bontakozott ki a valamikori színészből. Történelmi drámáit sorra mutatták be színházaink, elsősorban a debreceni Csokonai Színház. Színészvérét, érzületét azonban egész életében megőrizte.

Számtalan kacagtató novella őrzi színészéveinek vidéki színházakban szerzett tanulságos emlékeit. „Tapshoz kérem a szereplőket” című kötetében gyűjtötte egybe színházi témájú történeteit, melyek szereplői, a színházi szereposztásokból kimaradhatatlan figurák, úgynevezett beszélő, jellemtükröző neveket kaptak: Törzstagi, Televényi és a „nagy színész”, Perc Adorján.

Az Aranyrandevúban - melyet műfajilag romantikus retró-komédiának kereszteltem el - Perc Adorján, a „nagy jellemszínész” érzelmi hullámvasút-utazását kísérhetjük nyomon, életének kiválasztott, elhagyott és őt elhagyó szerelmi állomásai között. Az epizodista „kis színész” barát, Kopáros Döme asszisztálásával, életének öt, meghatározó szerelmével több évtized után találkozik lakásán, azonos időpontban megadott, hangulatos „aranyrandevú” keretében. A cselekmény során azt is megtudjuk, hogyan alakul ki a „nagy színház” Lear király előadásának szereposztása.