A történet szerint Leonce hercegnek meg kell házasodni, a választott Léna hercegnő, és vele a hatalom. Azonban ő érdekházasságot nem kíván, még kevésbé rendszeren kívüli hatalmat. Léna szerint ugyszintén egészséges emberi elmének felfoghatatlan, miért kellene belemennie egy megrendezett házasságba, és az ésszerű választás a menekülés.

De nem történhet másképp, menekülés közben találkoznak egy fogadóban és egymásba szeretnek.

A Leonce és Léna eseményei az emberiség kertjében történnek. Itt próbál uralkodni Popo király az elvont eszmék segítségével, itt keresi a mindennapok boldogságát Valerio és itt üldözi a szerelmet Leonce és Léna is. A történet minden bizonnyal a felnőtté válás drámája (akárcsak az előképek: Shakespeare Hamletje és Romeó és Júliája), ennek terhe elől próbál maszkokba menekülni Leonce, és ezért indul útnak.

Büchner drámájában az út szimbolikus jelentőségű: saját sorsukba avatja be a szereplőket, megtapasztaltatja velük azt az énjüket, amely őszintén feltárulkozik, és amely mégis sorsszerűen esik egybe azokkal az ideálokkal, amelyek elől mindketten menekülnek. Leonce számára a felnőttéválás egzisztenciális feladatán túl az a felismerés az igazán nagy teher, hogy az őt körülvevő maníros-hazug világ érintkezési és életvezetési formáiban a véletlen játéka folytán ráismer önmagára és Lénára. A kérdést most tehát az, hogy hova lehet ezentúl menekülni, és szabad-e megőrizni ezt az újonnan felfedezett ént – nem marad más hátra, mint a Játék emberközi világa, egy artisztikusan teremtett kétszemélyes lét, ahol a keser-édes szerelembe lehet kapaszkodni – a többi megannyi álom, fikció.