"Vannak emigránsok, akik elmennek, mert különben megölik őket, vannak, akiket kitesznek az országból, vannak, akik elmennek, mert kicsinyesnek és vidékiesnek találják a helyet, ahol élnek, és valami nagyszabásúbb, biztatóbb környezetbe vágynak. Vannak, akik elmennek, mert a környezetükben eláradt valami gyűlölködő rajongás, valamilyen nemzeti, vallási, politikai egzaltáció, amely igen kellemetlenné teszi az otthonlétet. Vannak, akik elmennek, mert az elvándorlás a vérükben van, mert kíváncsiak, mert vágyakoznak valahová, a földnek egy másik pontjára, gazdagra, szegényre, mindegy, valahová, amelyről olvastak, hallottak, képzelnek valamit." /Konrád György: A száműzetésről/

„Soha nem voltam a szó hagyományos értelmében vett emigráns, akit egzisztenciális megfontolások vagy politikai menekülés vágya kényszerített volna.

Emigránsnak lenni számomra természetes állapot, bizonyos kiváltság, szabadság. Az individuum szabadsága, belső késztetés a kollektivizmus elutasítására.
A mi századunk számos példával szolgált a közösségi érdekek lelepleződésére.
Az egyéniség tiszteletben tartása nem fér össze a csordaszellemmel, az "aki nincs velünk, ellenünk van" szemlélettel. Bilincsbe verten nem lehet táncolni!
Minden olyanszándék, ami az egyén tudatos elnyomásából, beszorításából ered egy adott ideológiai, politikai rendbe, az előbb vagy utóbb halálra van ítélve, kudarcot vall." /Mrozek/

„AA.: Ember vagy te?! Állat vagy, nem ember. Bárgyú, tehetetlen, ostoba barom! Arra jó csak, hogy az igát húzza, míg bele nem szakad! És még örül is neki! Még ő kéri, vessenek több szecskát a vályújába! Elégedett vagy ugye? Rázlak és addig üvöltök veled, amíg embert nem faragok belőled! Mert ameddig te barom vagy, én disznó maradok! Nincs itt már választás!" (Emigránsok: részlet)