Kafka szokta mondani, hogy olykor úgy érzi, a testét határvonalak szelik át. A prágai zseni nem volt egyedül ezzel a nyomasztó érzéssel, hiszen mi magunk is bizonyos politikai, gazdasági, vallásos szerkezetek foglyai vagyunk, amelyek megosztanak és boldogtalanná tesznek bennünket, korlátozzák mozgási és szólásszabadságunkat, megfosztanak méltóságunktól. Kafka azzal siet segítségünkre, hogy tudatosítja bennünk korunk problémáját. Az előadás tisztelegni kíván Horvátország uniós csatlakozása előtt. Ez lényegében arra késztet bennünket, hogy elgondolkozzunk a valós vagy képzeletbeli határok jelentéséről, a személy és az államiság, az egyén és a jog, valamint a kormányzat és a közember kapcsolatáról. Azok a határok, amelyekről az előadás szól, rejtélyes és végtelenül bensőséges határok, hidakat emelnek gondolataink számára, és szabaddá teszik cselekedeteinket. A színpadi koreográfiát előnyben kell részesíteni a beszéddel szemben.