A. P. Csehov: Cseresznyéskert – Vetítés
A. P. Csehov: Cseresznyéskert
Rendező Harag György
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – román tagozat
Román Televízió
2h 18’
1985-ben készült előadás, amelyet a Román Televízió a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháztól vett át.
Szereposztás: Silvia Ghelan, Luminița Borta, Marinela Popescu, Mihai Gingulescu, Ion Fiscuteanu, Cornel Popescu, Vasile Vasiliu, Livia Doljean, Dan Ciobanu, Monica Ristea, Aurel Ștefănescu, Cornel Răileanu.
Díszlet: Romulus Feneș
TV-stáb:
Montázsrendező: Emilia Andreescu, Főoperatőr: Ovidiu Druga, TV-rendező: Silviu Jicman
A darab 40 évvel ezelőtt került bemutatásra a Marosvásárhelyi Állami Színház színpadán, a főszerepeket a román színház és film két színészlegendája játszotta: Silvia Ghelan (Ranyevszkaja) és Ion Fiscuteanu (Lopahin).
Harag György állította színpadra ezt az előadást Marosvásárhelyen, élete utolsó hónapjaiban. Tulajdonképpen nem is látta már a bemutatót és a Romulus Feneș által megalkotott látványos díszletet, egy hatalmas, megerősített vászonból készült alagutat, egy időt átszelő, ragyogó fehér járatot.
Tompa Gábor, a Kolozsvári Magyar Színház igazgatója Haragot mesterének és barátjának tartja. Negyven évvel ezelőtt Harag felesége azzal a kéréssel hívta fel, hogy jöjjön el Marosvásárhelyre és fejezze be a Cseresznyéskert színpadra állítását, mivel Harag már túl beteg volt hozzá. Az előadás készen volt, a díszlet még nem. Ennek oka az időt átszelő alagutat formázó díszlet kivitelezésének elhúzódása volt – a Romulus Feneș által elképzelt színpadképet Harag még sosem látta. A technikusok és a díszlettervező lázasan dolgoztak: közvetlenül a színpadon varrták össze a gigászi díszletet, abbéli igyekezetükben, hogy a bemutatót még azelőtt megejthessék, mielőtt betegsége felülkerekedik a rendezőn.
Tompa meséli: „Én két dolgot csináltam, elhelyeztem az előadást a díszlet terébe, mivel a színészeknél nem volt, amibe beleszólnom, és megcsináltam a fényeket. Az előadás még az üres térben is rendkívüli volt. Egy hatalmas tátongó űr volt, 23 méter, ez volt a színpad mélysége. Az elején Lopahin bejött a nézőtérről és a függönyt tapogatta, ami kinyílt, ő pedig egy második, tüllből készült függönyre bukkant, ami a színpad fennmaradó részét borította. Nem jöttél rá, mi volt hátul, mert csak árnyékok látszottak, Firsz, Dunyása és a várakozó szolgálók árnyképei. Amikor a nézőtér felől megérkezett Ranyevszkaja és a többiek, ez a fehér függöny lassan felemelkedett, ettől pedig elállt a lélegzeted, ami ritka a színházban, és egy rendkívüli tér tárult fel előtted. Metaforikus tér volt, egyszerre pore és konkrét, de valahogy növényi is, a vastag, fehér ponyva belsejére gézcsíkok voltak felragasztva, amelyek virágzó kert benyomását keltették. Nem igazi virágok voltak, nem naturalizmus volt. A háttérben csak néhány, szinte elveszettnek tűnő bútorelem helyezkedett el. És leghátul felkelt a nap – egy narancssárgával megvilágított fehér függöny."