Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Kőszegi Várszínház

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    KÁVÉSZÜNET - 5 perc, egy kávé és TÖBB kérdés

    2016. október 4.
    Interjú Erdélyi Timeával, Szabó Magda: Az őz című darab szereplőjével

    Jelenleg  próbáljátok Az Őz c. darabot. Hol tart a próbafolyamat?

    Azt kell mondanom, hogy pont ott, ahol tartania kell. Nagyon jó ütemben haladunk. Ez egy rendhagyó dramaturgiájú előadás, normális esetben a mellékszereplők segítik fel a főszereplőt a lépcsőfokokon, de ebben az esetben ezt nem tudjuk megtenni érte, hiszen Nagy Mari, aki a darab főszerepét alakítja, már mindent elmondott a jelenetekben. Mari úgy fogalmazott, hogy plakátszínjátszás zajlik, mert ő ágyaz meg nekünk, nem pedig fordítva, és ebben a nagy felelősségben pont jó ütemben haladunk.

    Mesélj az általad megformált Angéláról.

    Angéla egy teljesen másfajta szociális és anyagi héttérből jön. Egész életében azt gondolja, hogy Encsy Eszterrel, a darab főhősével, legjobb barátságban van. Angéla úgy áldozata Encsy Eszter gyűlöletének, hogy erről semmit sem tud. Az a feladatom, hogy megteremtsem a Nagy Mari alakította Encsy Eszteri által elmesélt világot. Angéla bosszantóan szeretetreméltó és jóságos, és minél inkább ilyen, Encsy Eszter annál jobban gyűlöli.

    A nyár folyamán elolvastad a könyvet.

    Hatalmas segítség volt, hogy nem csak egy szövegkönyv, hanem a regény is a kezünkben van. Szabó Magda patológiai pontossággal fogalmazta meg a szereplők külső és belső mibenlétét. A könyvet visszacsatolásként is használjuk, megoldást keresünk benne, ha szükséges. Közben patikamérlegen mérjük az arányokat, hogy azt a hatást keltse, amit Szabó Magda akart, mert akkor bontakozik ki Eszter drámája.

    A könyvből született a színpadi változat. Most, hogy már mindkettőt ismered, milyen érzések kavarognak benned?

    A történet középpontjában Eszter áll, az olvasó a hozzá fűződő viszonyát tudja megfogalmazni. Először gyűlöljük, nem értjük, aztán magunkra ismerünk, hogy jé, ilyenek vagyunk, micsoda érzelmi hullámvasút. A könyvből ki kellett hagyni részeket, és emiatt közös fájdalmaink voltak, de le kellett azokat a kiálló fenyőgallyakat csipdesni, amik nem illettek bele az összképbe, mert mi nem tudjuk ilyen részletességgel kibontani. Már csak az írott példányra koncentrálunk, de nagyon hasznos a sok mögöttes információ, mert ezektől jobb lesz az előadás minősége is.

    A darabot Őze Áron rendezi.

    El se tudtam korábban képzelni, hogy lehet ezt a történetet színpadra helyezni. Filmszerű a könyv, nem láttam, hogyan lehet ebben a speciális térben megjeleníteni. Áronnak határozott víziója van és ez sokat segít. Nincs más hátra, bízunk benne és megyünk előre. 

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu