Ami Bobigny környékén történik meghaladja felfogásunkat és felszámolja a létező színházzal kapcsolatos minden korábban megszabott határt. Üdv az előreláthatatlan birodalmában! "Ez egyáltalán színház vagy sem?" Így szól az első mondat. Ettől kezdve pedig minden megengedett. Díszlet nincs többé, színészek sem, a szín tere határtalanul kitágul, egészen az utcáig! Magának az időnek sincs már kerete. Alig érkezünk meg a színház halljába, emberek vesznek körül, a földön ülnek, meditációs pózban. Aztán egyszerre székkoncert kezdődik, hogy "felszabaduljon a bútorok lelke". Őrületes, zavarba ejtő. Két perccel később: irány a nézőtér. Kezdődhet az előadás. Egészében a nézőnek kell megvalósítania, játszóvá válnia, magáévá téve a helyet, a tárgyakat és a hangokat, a maga módján. Tiszta happening. Vasfüggöny zuhan a színpadra és egy lány arca jelenik meg rajta, aki tíz percen át markáns arcmimikával kíséri a kajakon szóló soul zenét. Árnyjátékként férfias és ugyanakkor kecses break tánc, az arcon, az ajkakon és a szemekben. Egyszerű poézis. Igézet. Hipnózis. Nem kevesebb. Aztán újra kigyúlnak a fények. A nézőtér után már a színen vagyunk és, hopp, mindenkinek, ami érzékeibe belefér. Ha épp az értelmébe nem… Mert itt mintha nem megérteni kéne, illetve valamit mégis: Micsoda a színház? Továbbá a művészet, az alkotás.

Megannyi kérdés, melyek függőben maradnak, a levegőben, mint az a nő és férfi, akik jóégsetudja honnan tűntek elő és énekelni, zongorázni kezdtek. Az egyetlen értelmes válasz a szabadságvágy. Az akadémikus színház lelépett, a spontaneitás kap helyet, valószerűtlen őrületeivel. Olyan színház, mely Schilling Árpád szerint "Képzeletjáték, belső szabadság, szellemmel mozgatni anyagot, valóságot alakítani véső nélkül puszta gondolattal."

Maud Denarié, www.evene.fr

Szabad a pálya

Konyha, színpadok, öltözők, tető… Az MC93 teljességgel a Krétakör színház kreatív képzelőerejének színterévé válik, ahol minden este életelőadás zajlik, kiforgatva sarkaiból a falak közé zárt világvalóságot.

A nagyszínpad elől eltűntek a zsöllyék. Néhány piros sátor áll egymás mellett és Don Quijote gyermekeinek tünékeny képe juthat eszünkbe. Ott is alszanak a színészek a kaland kezdetétől. Néhány méter magasban egy megfeszítettnek látszó nőalak hajlik a nézők fölé, akik meglepetten és egészen szabadon jönnek-mennek ebben a derealizált szín-térben. A fogyasztói társadalom, a politikai kiábrándulás és az előre gyártott gondolkodás allegóriái vonzzák magukhoz tekintetünket, érzeteinket és érzelmeinket… Valaki azt kérdezi a mellette ülőtől: "Mikor kezdődik az előadás?" Aztán egyszerre egy hang hívja el az egybegyűlteket, hogy menjünk át a színpad mögötti konyhába, ahol nagy asztalokat állítottak fel. Még gőzölög a gulyás a bográcsban és már kínálják is annak, aki tányért ragad. Meglepetések, poétikus pillanatok, élő interakciók… Méregetjük egymást, egymásra mosolygunk, sugdosunk, nézelődünk, együtt jövünk-megyünk és egy visszatérő kérdés bujkál a nézőben: mégis mire megy ki a játék?

Szabadulni a gátaktól

Schilling Árpád, a Krétakör társulat színészei, videósok, zenészek és a hozzájuk nemrég csatlakozott francia színészek így minden este szembesítik a közönséget színházfelfogásával, miközben a nézőkkel kialakított viszonyukat is megkérdőjelezik. "Árpád ebben a való és illúzió közti állandó feszültségben él és a nézőnek azt a szabadságot kínálja, hogy saját előadásának játszójává (aktorává) váljon, megszabadulva mindenféle gátló tényezőtől, akár a „szabadulóművész" magyarázza Kollár Adél, a társulat színésze és Marc Vittecoq. Nappal és éjszaka egybefolynak színészeink számára, akiknek ötletei és művészi reflexiói folyamatosan egymásnak felelgetnek az MC 93 színház terében, melyet teljességgel magukévá tettek május 1 óta. Kint játszódik a parti, mikor a társulat bemegy a városba, találkozik Bobigny lakóival és aktoraival, ami módszerük lényegéhez tartozik. Útjuk a szikh közösséghez is elvezetett, akikkel hosszú órákon át beszélgetek a templomukban.

Eszmecsere és szembesítés

Fanta Sangaré, a Nőegylet vezetője szintén sokáig fog emlékezni erre a "kellemes és váratlan" színházi élményre. Mikor meghívták a társulatot a Nőegylethez az Éduard-Vaillant negyedbe, megismerhették hogyan dolgoznak különféle körülmények között élő nők azon, hogy a nagyközönség figyelmét felhívják a kényszerházasságokra, az excízió problémájára… Az utóbbi áldozataként Fanta Sangaré személyes sorsából indulhatott ki a férfiak által irányított társadalomban a nőknek szánt helyről folyó vita. A találkozó és az eszmecsere aztán a színházban folytatódott az egylet vezetője és egy meglehetősen színes hallgatóság között, akiknek többsége a Nőegyletbe járt és akik "először voltak az MC 93 színházban". Schilling Árpád számára "a művészet keretekbe foglalt élet. A művész kiválaszthatja a valóság egy részletét és műalkotásává avathatja."

Mariam Diop, Bonjour Bobigny, 2008 május 29.

Egy költői kavarás apológiája

Schilling Árpád szabadulóművész nem riadt vissza attól, hogy lemeztelenítse az MC 93 színházat, színészeit és elképzelésünket a színházról. A Krétakör társulat kíméletlenül, de finom érzékkel robbantotta szét a színház szabályrendszerét és ritmusait. Performanszok és installációk során át vezet a merész rögtönzésekből és költői kompozíciókból álló barangolás.

Egy szíjra felfüggesztett lány dalol a levegőben. Kicsit rekedtes és nazális hangja különösen megindító, annál is inkább, mert frenetikusan fog bele a szerelmes dalba. A földön – rövid légi út után – egy zongorista kíséri. A vasfüggöny a hát térben – ami tudjuk, mire utal – a zongora asszociálása ezzel a kiüresített hellyel, egy minden merevséget nélkülöző testtartással, mely nyers emóciót sugároz, mindez súrlódást és érzelmeket teremt – mivel a költészet sosem simán pattan elő az inspiráció telérjéből.

Patrick Sommier kezdeményezte a Standard idéal fesztivált, vállalva annak kockázatát, hogy minden évben a sorból kilógó európai rendezőket hív meg. Így találkozott a fiatal Schilling Árpáddal és a találkozást tartós együttműködés követte. Az MC igazgatója tehát 20 napra megnyitotta színháza kapuit a magyar Krétakör társulat számára. 20 nap a kísérletezésre, az MC szétszedésére és újra kitalálására, beleértve ebbe a kulisszáit, az átjáróit, vasfüggönyeit és technikai berendezéseit. A két rendező egy installáció-közeli színpadi formában egyezett meg, mely tovább alakítható és a mai színházra kérdez rá.

Lucie Prost, fluctuat.net

Szabadulóművészet: az meg micsoda?

A mutatványosok világában a szabadulóművészet különféle béklyókból (kötelekből, láncokból, ládákból) való kiszabadulás művészete. Schilling Árpád a kodifikáltan ismétlődő és ezért meglepetés nélküli "színház" béklyóiból való szabadulást érti alatta. "A színház szerintem a színész és a néző találkozása ugyanazon téridőben. Ezért nem kell színpadon lenni ahhoz, hogy színházat csináljunk." Nemrégiben hasonló dologra vállalkozott, egy korábban titkos szovjet radarbázison (ld. a plakáton).

Minden előadás után a színészek és a rendező megbeszélése újabb javaslatokra ad alkalmat, melyeket másnap visznek színre. Valóságos improvizációs és kavarás-energia, mely barátságos kóstolással és iszogatással párosul, egy populáris és politikus színház zászlóbontása, mely által a közönség és a színészek ugyanabba a szociális élménybe merülnek.

Kedvező, hogy a közönség mennyire fogadókésznek mutatkozik a magyar rendező kísérleti törekvéseire. Az emberek a színészekkel együtt falatoznak, követik őket Décathlon sátraikba, angolul diskurálnak a magyar festészetről, egy nagyon szexi videót néznek oldott hangulatban. Talán az MC közönsége más, talán ez annak a jele, hogy sikerült jól megemészteni a 70-es éveket, vagy talán a közönség gyakrabban szeretne átélni ilyen pillanatokat, végre készen áll erre… Nyissák ki a zsilipeket!