Ha valahonnan, ahol a színházat annak tekintik, ami, és nem orfeumnak, bánat és gondűző intézménynek, idetévedne hozzám valaki és megkérdezné, vajon melyik Budapest legjobb színháza, gondolkodás nélkül felelném: a Krétakör. Ízléseken persze lehet, de nem érdemes vitatkozni, így fogadják el, nekem újmagyarul mondva ők „jönnek be” a legjobban.

Ma már nyilvánvaló, Schilling egyik elévülhetetlen érdeme lett, hogy évről-évre színházba járó embereket teremt jószerivel bárkiből, sőt ennél talán többet is: olyanokat, akik őszintén és bátran gondolkoznak a látottakról, és egyből reagálnak, ha úgy adódik, kritizálják azt. Ezek a kommentek pedig kellő idővel beépülnek az előadásba, annak részévé válnak.
Komolyan kérdem: hol vagyunk azoktól a sztárokra nyáladzó sznoboktól, akik előtt szinte már megbukni is külön bravúr? A Krétakör a kezdetektől nagykorúnak tekinti minden nézőjét.