Adva van néhány ember, akiket a sors így vagy úgy összeköt. Vagy elszakít. Montemayor márkiné. Slampos, olykor közönséges, talán kicsit buggyant. Művelt, tájékozott. Éhsége – a szó minden értelmében – csillapíthatatlan. A Fejedelemasszony. Kemény, céltudatos. A kolostor érdekében nem ismer lehetetlent. Ám olykor még az ő ridegsége is megingatható. Pepita, a leendő apáca szinte még gyereklány. De felnő. Gyorsan. Miért? Mert muszáj. Az Alkirály cinikus, könyörtelen és élveteg. Van másik arca is? Még önmaga elől is rejtegeti. Szeretője Perichole, az ünnepelt díva. Híres, sikeres, talán még szerelmes is. Többre vágyik. Mindig többre. Pio bácsi, az örök mentor. Mindent tud. Nem csak a színházról. Az életről is. Angolna természet: semmilyen hatalom nem tudja igába hajtani. Vagy mégis? A Kapitány titokzatos, kéges szívű figura. Felfedező, világog vándora. Már csak egy dolog marad felfedezetlen. Amihez a legnagyobb bátorság kellene. Manuel és Esteban. Vagy Esteban és Manuel. Árvák. Merthogy ikrek. És egymás nélkül nem léteznek.

Adva van néhány ember, ekiket a sors így vagy úgy összeköt. Vagy elszakít. Mindannyian hajszolnak valamit. Válaszokat. Egymást. Megfejtést a kérdésekre. Vajon be lehet menni egy festménybe? Van színház az Égben? A szó vajon képes pótolni egyetlen mozdulatot? Van-e különbség Megváltás és Gondviselés között?