Egy boszorkányos jóslattól indíttatva és felesége biztatására a sikeres hadvezér meggyilkolja az őt éppen kitüntetni készülő királyát. Az ölést hivatásszerűen űző Macbeth számára, a katonához nem méltó gyáván elkövetett gyilkosság után egyszer és mindenkorra kizökken az idő. A frissen, és főként jogtalanul szerzett hatalom közvetlen mellékhatása az elvesztése miatti állandó szorongás, ami a feltartóztathatatlan hatalom- és becsvágyával társulva Macbeth-et további, sorozatos gyilkosságba hajszolja. A ráció és boszorkányos jóslatok uralta álomvilág között feloldódik a határ, Macbeth és felesége pedig a lelkiismeret delíriumában él: a bűn és bűnhődés összefüggésének félelmetes állapotában. 

„Amit a Macbeth-ben találunk, nem gyorsfagyasztva csomagolt, szintetikus és antiszeptikus műhorror, hanem valódi, szerves borzalom: vérmeleg, alattomosan terjedő, ragacsos és ragályos. Beletapad az emlékezetbe, átjárja a képzeletet. Élményünk mágikus, úgy hat ránk, kábítóan és csábítóan, mint az álom. Mint a narkózis. Látásunk elhomályosul, vagy ki tudja, lehet, hogy most látunk tisztán” – Géher István