Gyerekkoromban, amikor először jártam Pesten a Vidám Parkban, Édesapám (aki gyakorló dzsesszzongoristaként is „üzemelt” fiatalon), szóval Édesapám alig tudott kirángatni az elvarázsolt szobából, ahol a falakon különböző tükrök lógtak. Az egyiken sovány és kétméteres voltam, a másikon alacsony kövér, a harmadikon a lábaim a hónom alól nőttek ki, stb, stb... Döbbenten, kacagva néztem, hogy ez mind-mind én vagyok.

Müller Péter gyönyörű darabja – varázsszoba. Tükrök lógnak. Itt a Halál mosolyog, ott a szerelem vicsorít...

Hölgyeim és Uraim, drága nézőink, csak bátran, bátran nézzük e csoda-tükröket. Együtt. Mi nézünk vissza.

Kincses Elemér

Müller Péter gondolatai:

Az ember ott a legboldogabb, ahol legközelebb él a szeretethez.

Az embereket hibáikkal együtt kell szeretni. Hogy ez mennyire igaz, akkor tudjuk meg, ha elvesztünk valakit.

Gyanítom, hogy ahány ember él a földön, annyi színárnyalata van a boldogságnak is.

A könny a megfagyott élet olvadása.

Valódi szeretet az, amikor egymásban a „porszemet" felismerjük.

Aki szeret, annak fickándozik a szíve. Annak az élete színes, és süt a napja. Aki nem szeret, olyan tájakon jár, ahol nem süt a nap.

Kétféle méltóság van. Az egyik: amit a világ ad az embernek. A másik: amit az ember ad saját magának.