Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Miskolci Nemzeti Színház

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Spíró bemutató Miskolcon

    2012. február 17.
    A nagysikerű Kvartett és Prah után Spiró Györgyöt már-már háziszerző Miskolcon, a Nemzeti Színház a Játékszínben február 22-én mutatja be a szerző Elsötétítés című színművét Korognai Károly rendezésében.

    Miskolci Nemzeti Színház a Játékszínben február 22-én mutatja be Spiró György: Elsötétítés színművét Korognai Károly rendezésében.

    A nagysikerű Kvartett és Prah után Spiró Györgyöt már-már háziszerzőként köszönthetjük Miskolcon. Ezúttal Elsötétítés című darabja került színre, melynek ősbemutatóját 2002-ben tartották a Pesti Színházban, Marton László rendezésében. A dráma sikerét jelzi, hogy még ugyanebben az évben bemutatták a Pécsi Nemzeti Színházban is, Balikó Tamás rendezésében, majd a szegedi Pinceszínházban, és németre fordítva Bécsben is nagy sikerrel játszották.

    A történet 1941 nyarán kezdődik, azon a júliusi napon, amikor közzéteszik a lapok a harmadik zsidótörvényt. A főszereplő férfi zsidó származású, a felesége keresztény, és van egy gyerekük, aki ettől a naptól kezdve megbélyegzett félzsidó. A gyermekét féltő apa ésszerűnek látszó tervet gondol ki: elválik feleségétől, aki így házasságot köthet egykori keresztény rajongójával, aki majd adoptálja a kislányt. Az asszonyt megdöbbenti férje javaslata. Úgy érzi, kész tények elé állították és elárulták. A szerelem a nézők szeme láttára alakul át zsigeri gyűlöletté.

    „A felvilágosodásból elsötétülés lett. Szabadság, egyenlőség, testvériség – ez a hármasság meg volt hirdetve, aztán radikálisan vissza lett vonva, és ez a helyzet kedvez az ordas indulatok elszabadulásának...” – írja kíméletlen éleslátással Spiró György.
    Rendező:
    KOROGNAI KÁROLY

    Férfi: KOROGNAI KÁROLY, Nő: SZIRBIK BERNADETT, Barát: CSERVENÁK VILMOS, Apa: SZEGEDI DEZSŐ Jászai-díjas , Fiú: Kriston Milán

    Játéktér-Jelmeztervező: BOZÓKI MARA, Szcenikus: PINDUR ISTVÁN, Dramaturg: KOROGNAI KÁROLY, Színpadmester: SZOBONYA FERDINÁND, Súgó: BÍRÓ KLÁRA, Rendezőasszisztens-Ügyelő: KRISTON SZABOLCS
     

    Miskolci Nemzeti Színház

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Miskolc kamara
    • Miskolc Csarnok
    • Miskolci Opera Fesztivál
    • Miskolci Játékszín

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu