„Jó jel, ha egy bohókás vígjáték úgy kezdődik, hogy mulatunk a neveken. Mert hogy van a darabban, illetve a Napraforgó üdülőben egy önreklámja szerint veszedelmes nőhódító, akit Leo Bujkalovnak hívnak. A sok galibát okozó anyagbeszerző neve Zürcsev. Az unatkozó professzorné Dundina. Az ideges orvosnõ: Sokkova. A másfél évig a jeges tengeren szolgáló hajóstiszt, úgyis mint ifjú férj: sóvárgó. A „jobb vendégekkel” felettébb figyelmes igazgatónő: Sznobkova. Terjed a bonyodalom, mely onnan ered, hogy iksz nem találja meg ipszilont, de keresés közben összecserélõdik az egész ábécé. Vagyis a buzgó anyagbeszerzúő kiutalást keresőben beszerez magának egy híres álfeleséget, az álfeleség szakít alig megtalált igazi párjával, Leo sok mindenkivel találkozik, miközben egyvalakitől bujkál, a csapongó fantáziájú Dundina visszatalál a családi gáztűzhelyhez. Végül minden rendbe jön, a napközi otthon kiságyainak is kiutaltatik a festék, a levitézlett oroszlán remegő töltőtolla jóvoltából…” – Implon Irén, Fáklya

„A Bolondos vasárnapról az mondható el, hogy egészében inkább színvonalas szórakoztató ipar, mint művészet jegyében fogható fel, mégis meg volt az a különleges íze , ami hajdanán nem egy régi váradi operettnek vagy vígjáték előadásnak…gyakran úgy vagyunk, hogy egy túl harsány komédiázás, nagyon rózsaszín operett után amolyan kiürültséget érzünk; vagy ragacsosságot, mint édességfogyasztás után. Itt azonban más közérzettel távozhatott a néző: akármilyen banálisnak hangzik, mégis az a helyénvaló kifejezés, hogy felhangolódva, sőt felüdülve…” – Szőcs István, Előre