Különös krimi Wolfgang Kohlhaase és Rita Zimmer német szerzőpáros darabja. Nincs nyomozó. A bűntény is a szemünk előtt történik. Mégis… az utolsó pillanatig nem tudjuk: ki a gyilkos, ki az áldozat? Képletesen Rudolf régen áldozat. Harminc éve szolgálja a sörgyáros Heckendorf lányokat: nappal inas, éjjel szerető. Mindhárom öreglánynál. Egymás tudta nélkül persze. És mindegyik azt hiszi, csak őt… És mindegyik lány az éjszakai szolgálatért végrendeletileg pénzt ígér Rudolfnak. (Az inaskodásért fizetést kapott). A két státus élesen elvált egymástól: «Rudolf kérem, vigye a bőröndöket!», «Rudolf, édes, nem látták meg, hogy bejöttél?» Valahogy így ment ez három évtizeden át. Rudolf megunta. Követelte a végrendeleti pénzt. Előre, hogy világ körüli utazáson pihenje ki a harminc évet. A lányok megtagadták. Persze, ezt is egyenként. Rudolf fenyegetett, ő is egyenként, azzal, hogy viszonyukat elárulja a többieknek. Mindez komikus, szánalmas, de feltétlenül alap valami iszonyú bosszúhoz. Egy a három ellen, három egy ellen. Érthetően kanál vízbe fojtanák egymást. De ki az ügyesebb?” (az előadás műsorfüzetéből)

„A darab egy szellemes ötletre alapozó krimi és a brechti színház keveredése, feltétlen erénye, hogy remek szerepeket kínál a színészeknek, és fanyar humorával leköti a nézők érdeklődését… A rendező lélektanilag tette hitelessé a figurákat, akiknek nemcsak jelenükbe, hanem múltjukba is betekinthet a néző. A mesterien eljátszott frusztrációk, a nyugalom álarca mögé bújt viharos érzelmek teszik indokolttá a végkifejletet.” (Simon Judit)

„Az öreglányok a villámcsapás, tengerbefojtás, varrótűvel és jégcsappal való ledöfés (mind felmerültek megoldási módozatként) helyett a szokványos méreg mellett döntenek. S bár kezdetben a merénylet porcukorba fulladt, Rudolf mégis csapdába esik. De még mielőtt végzete elérné, megeteti a hölgyeket halkölteményével, a szakácsművészet remekével, a csukával töltött csukával. A színpadon most már hullacsend.” (Szatmári László)