„Kornis színművének értelmezéséhez szükséges annak a ténynek az ismerete, hogy modellként egy százéves példát választott: Arthur Schnitzler bécsi író 1887-ben keletkezett Körbe-körbe című drámáját. Akkor a szerző tulajdonképpen arra vállalkozott, hogy szeretkezéseivel jellemezze saját társadalmát: tíz jelenetet írt meg tíz szereplővel, akik mindannyian kétszer jelennek meg a színpadon, tíz szerelmi együttlét elő- és utójátékának történetét állítva a közönség elé. Kornis ezt a szerkezetet ugyancsak híven követi, és darabjában a szerelmi körtánc valóban ágyról ágyra vándorol, amíg a mese visszatér kiindulópontjához. Játékának háttere azonban már a mai, pontosabban a rendszerváltást közvetlenül megelőző évek magyarországi társadalma: annak az erkölcsi leépülésnek az eredetét kutatja, amely a kort jellemezte, és a szexuális szabadosságot, mint eszközt és formát használja fel egy világállapot jellemzésére.” (Nagy Béla)

„Kornis csúfondáros magyar bohózattá formálta a Schnitzler-darab pikáns fordulatait, amelyből a mai valóság egy-egy szelete villan elõ… drámájának legfőbb erőssége most is a nyelv: ez a szennyezett, sokféleképpen torzított pesti aszfaltfolklór, amely egyaránt építkezik az argó, a hivatali borzalomnyelv, a kifacsart reklámszlogenek, bárgyú versikék, a legelképesztőbb panelszövegek közhelyes fordulataiból, rituális és szakrális elemeiből, a mindennapok nyelvi szövevényét szürreális lírává emelve, miközben szüntelenül értelmezi és leleplezi önmagát és a világot. Kornis hőseinek szózuhataga, fecsegése, hadoválása és dadogása a dráma legalapvetőbb esztétikai mozzanata.” (Kovács Dezső)

„Az erotikus kergetőzés – amit mellesleg lehetetlen nevetés, sőt harsány kacagás nélkül végigülni – valóságos társadalmi körképpé kerekedik… Kornis hősei mindenről – hétköznapjainkról, vágyainkról, kádersorsról és cifra nyomorúságról, talmi színházról és eltorzult társadalmi igazságról – a maguk módján, a maguk nyelvén szólnak. Kornis szövege tele van verbális ötlettel, fantáziával. Szókincse egyrészt rettenetesen ismerős, másrészt fordulataiban egymást érik a sziporkázóan szellemes írói telitalálatok...” (Földes Anna)

„Kornis Mihály tulajdonképpen az eredeti művet transzponálja – egy évszázad távlatából és eredeti ötletekkel – magyar miliőbe, sokat mondó-sugalló, de valójában mégiscsak csekély változtatások árán, nevezetesen: pártos karrierista lett színpadán a fiatalember, kockafejű, brutális, sőt szadista aktivista a férj, 56-os disszidensből kinőtt amerikai milliomos a gróf. De helyén maradt az érzelmi élet teljes elsekélyesedése és az erotikus kergetőzés, a körkörös szeretkezés, vagyis mindaz, ami e «komoly bohózat» lényege és sava-borsa… Na de egyéb is zavar engem a tízféle szeretkezés elő- és utójátékának felidézésében: az, hogy Kornis mintegy kívülről, kis híján kárörömmel húzza rá a vizes lepedőt egy egész népnemzeti közösség testére, lelkére. Ami testvérek közt sem valósághű attitűd és eljárás, még akkor sem, ha a kipellengérezett rákfene kisebb-nagyobb mértékben ránehezedik a (részünkről néha talán eszményített) anyaország jelenlegi állapotára…” (Oláh Tibor)