Volt egyszer egy drámaírónk, Füst Milán: a huszadik század nagy látnokai közé tartozott, félelmetes életművet hagyott hátra, megújította a színházi nyelvet, és olyan élességgel adott számot az emberi természetről, hogy korának ízlése nem is tudott vele mit kezdeni. Azóta színészeknek és rendezőknek egyaránt kötelező tananyag. És történt egyszer, hogy ez a dühös próféta bohózat írására ragadtatta magát: vígjátékot írt a vezérigazgatóról, a szegény könyvelőről és a gépírókisasszonyról, akibe mindenki szerelmes... Be akarta bizonyítani, hogy képes ő a kor ízlése szerint is darabot írni. A Máli néni azóta számtalan sikerszériát futott be a magyar színpadokon, de rácáfol szerzőjének eredeti elképzelésére: nem tucat-bohózat született. A Máli néni olyan őrült, mint maga az élet, csupa költészet, abszurditás és szenvedély, hősei egyszerre titokzatosak és szeretnivalók; szertelen, pofátlan és bonyolult, különös poézissel idéz meg egy azóta elsüllyedt kort és életmódot, és összeomlástól boldogságig szárnyal (meg vissza): mint az élet, amit élünk.