„Teodor Mazilu írása, a Stílbútor és fakereszt mélyen tartalmas és rendkívül mulatságos vígjáték; szatírája éles és jóindulatúan nevettető… szatirikus eszméjének éle a bojári szokások majmolását célozza. A természetes törekvés a civilizált létezésre, kulturált és komfortos környezetre, lealacsonyodik egyesek, a társadalom testén élősködők torz tudatában. Ezek az emberek anyagi javakat hajszolnak, és életüket parvenü módon akarják megszervezni… A szereplők maguk fogalmazzák meg erkölcsi nyomorukat, ugyanakkor azonban kikövetelik maguknak a társadalmi rangot. Mindenik természetesnek tartja, hogy felemelkedési szándékában raboljon, megsemmisítve a konkurenciát, léhűtõkből álló testőrséget szervezve maga körül…” (Valentin Silvestru)

„…Kik azok a szereplők, akik színdarabjaimat benépesítik? Sajátos módon büszkék a hitványságukra… Úgy beszélnek bűncselekményekről, mintha a villásreggelijükről csevegnének… A Stílbútor és fakeresztben, Góré azt mondja egy fontos pillanatban: Van-e valaki bennem, aki nincs velem egy véleményen?”… Az objektív világ a feje tetejére áll, nem az én elhatározásom szerint, hanem abból az akaratból, hogy egy más, ugyancsak reális világot teremtsek. Embertelenné váltak ezek a hősök? Egyesek igen, mások nem…azt mondhatnám, vannak csehovi pillanataik is, amikor arról álmodoznak, hogy boldogok lesznek, tökéletesebbekké válnak, a múltat maguk mögött hagyják. Egyes szereplők azonban már teljesen embertelenek…” (Teodor Mazilu, a szerző)