„Sardou hősnőjében tulajdonképpen két nő személyiség-jegyei ötvöződnek: az egyik Catherine Hubscher, a másik Therèse Figuer.

Catherine mosónőként dolgozott Párizsban, majd férjhez megy Lefebvre káplárhoz, a későbbi marsallhoz. Intelligens volt és rokonszenves, aki mosónő korából megőrzött zsargonjával szórakoztatta az udvart; színes beszédével, szókimondó, a dolgokat nevén nevező modorával viszont gyakorta zavarta az elõkelõsködő alakokat. Therèse mint markotányosnő az egyik ostromnál megismerte Napóleont. Részt vett számtalan ütközetben. Hadifogságba esett, majd miután visszatért Franciaországba, egy királypárti katonatiszt felesége lett. Mivel magatartása mindenben eltért a megszokottól, úgy viselkedett, mint egy katona, szájas volt és nem kímélte az ellenségeit, a Sans-Gêne nevet kapta.

Sardout szórakoztatta a két nő élettörténete és talán egy kicsit büszke is volt erényeikre: becsület, igazságérzet, egyenes jellem, hűség, jóérzés, büszkeség, bátorság jellemezte őket. Belõlük teremtette meg azt a színes személyiséget, amely évtizedek múltán Madame Sans-Gêne-ként hódítva vonult be a világ majd-minden színpadára. De akár valóságos, akár képzeletbeli lett-légyen is Kata, a Sardou tolla révén megelevenedett hősnő tisztelettel lengeti meg Franciaország zászlaját mindazon nagyszerű nők előtt, akik harcolni és meghalni tudtak a barikádokon azért, hogy az eszme, amelyben hittek, valósággá váljék.” (Marietta Sadova, rendező)

Az előadás zenés változatban került színpadra, a zenét Boross Lajos szerezte. Az előadás Halasi Erzsébet színészi pályafutásának 25. évfordulójára készült, a színésznő Kata szókimondó alakjával ünnepelte meg a jubileumot.