„A Tangó figurái… reális típusok, sorsukat jellemük, jellemüknek az adott körülményekhez való viszonyulása szabja meg; a drámai építkezés szilárd és következetes, a cselekmény fordulatait a mű világának belső logikája indokolja. Külső megnyilvánulásaiban abszurd világ ez, abszurditásának kulcsa azonban nem valami kifürkészhetetlen, emberen kívüli végzetben, hanem az emberi viszonyok eltorzulásában rejlik. Az abszurd drámairodalom egymás mellé beszélő „hőseivel” ellentétben Artur számára a szó a kommunikáció, a gondolatközlés és társkeresés eszköze. Pusztulását éppen az okozza, hogy szava visszhangtalan marad. A szerelem feloldhatná társtalanságát, de Artúr meddő okoskodásokba fojtja érzéseit. Az absztrakció szükségképpen kiszolgáltatja őt a lappangó terrorista Edeknek, s végül a semmibe taszítja…A groteszk helyzetek során át bukdácsoló Artúr pusztulásában sem tud tragikussá nőni, halála éppoly nevetségesen félresikerült, amilyen „küzdelme” volt. Dicstelen, értelmetlen, ostoba dolog így veszni, nincs benne semmi megrázó, semmi fölemelő, semmi nagyság… A holtteste fölött eljárt parádés tangó félreérthetetlenül kidomborítja a dolog torz komikumát. – Jánosházy György

„Mrožek színpadi játéka egy család tagjaival táncoltatja el a szabályon belüli és szabályon túli lehetőség lépéseit…A táncot nevezhetjük életnek, boldogulásnak, megváltásnak, értelmes létezésnek meg fejlődésnek – a mozgáskényszerhez társított lépéseket pedig lépheti ki hagyományosan a konvenciók feszességével, próbálhatja módosítani, reformálni, átszervezni. Mrožek játékeleme – a színpadi család megannyi variáció kiindulópontja. Összetartozásuk esetleges, felbontható és behelyettesíthető, akár mondataik s a velük jelzett helyzetek. Innen a játék abszurditása, a látszatra bolond világ, amiben semminek nincs pontos helye, értelme, ahol egymást érik a logikátlannak tűnő változások…” _ Implon Irén, Fáklya

Az előadást a magyar társulatban először rendező Al. Colpacci vitte színre.