Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Nemzeti Színház

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Vadászidény – Először fogadott londoni társulatot a MITEM

    Ungvári Judit
    2023. május 18.
    Az idén negyvenéves londoni Complicité hozta el új produkcióját, a Nobel-díjas lengyel írónő Olga Tokarczuk művéből készült, Hajtsad ekédet a holtak csontjain át című előadást. A nemzetközi koprodukciós alkotás zajos sikerrel szerepelt a Nemzeti Színházban.

    Egészen speciális, nem könnyen kategorizálható mű színpadi adaptációját láthatta a londoni társulat előadásában közönség. Ökoregény, metafizikai krimi, vagy, ahogy a The Guardian nevezi: „egzisztenciális thriller”? Nehéz eldönteni hová sorolható a Nobel-díjas lengyel írónő, Olga Tokarczuk műve. Természetfilozófiai és morális kérdések keverednek benne a költészet szókimondó szépségével és egy csipetnyi misztikummal fűszerezve, miközben egy sajátos nyomozás tanúi lehetünk. A bűnügyi történetbe ágyazott filozofikus regényt Simon McBurney színpadi változatában láthattuk, aki különleges látványvilágú produkciót hozott létre. Az egészen friss, decemberben bemutatott produkcióról máris szuperlatívuszokban írnak a nemzetközi sajtóban, dicsérik az innovatív adaptációt, a mesteri technikai kivitelezést, a fizikai színházi megoldásokat, és azt is, hogy a rendkívül komoly társadalompolitikai üzenetet humorral tálalják az alkotók.  Nagy vonalakban egyet is lehet érteni velük, bár az adaptáció szerintem túlzottan szövegcentrikus, és háromórányi, ilyen tömény textúrát nehezen visel a néző. Az a megoldás, hogy szinte végig a főszereplő narrációját látjuk-halljuk, a játéknak egyáltalán nem kedvez, így minden más szinte csak illusztratív elemként jelenik meg, kicsit olyan képeskönyv-érzete van az embernek. Persze, nagyon nehéz egy regényt színpadra tenni, s különösen igaz ez egy olyan regényre, mint ez is, amelyben nemcsak a történet számít, hanem a nyelvezet poétikussága, vagy az a misztikus atmoszféra, amely körüllengi a prózai történéseket.

    Az előadás látványvilága azért sok mindenért kárpótolja az embert, a vetítéseket, különböző technikai effektusokat igazán bravúrosan használják az alkotók (díszlet- és jelmeztervező: Rae Smith; világításterv: Paule Constable; hangterv: Christopher Shutt; videóterv: Dick Straker). A történet misztikája leginkább ezekben a képi hatáselemekben elevenedik meg. A misztikus krimihez illő, alapvetően sötét tónusú képi világban rendkívül jól mutatnak a mozgáselemek is (mozgásterv: Toby Sedgwick), vizuálisan összességében igazi remeklést láthatunk, ahogy a zene is jól működik az előadásban, még akár több is lehetett volna belőle (mondjuk a szöveg rovására).

    A színészek is nagyon jók, de gyakorlatilag csak a főszereplő van fókuszban. Kathryn Hunter, törékeny testalkata dacára, hatalmas erővel viszi végig az egész előadást. Érdemes róla tudni, hogy 1990-ben kapott Laurence Olivier-díjat, Az öreg hölgy látogatása főszerepéért, több ízben játszott már férfiszerepeket is pályafutása alatt, köztük a Lear királyt, vagy a III. Richárdot, és rendezett is a Royal Shakespeare Companyban. Filmszerepei közül a szélesebb közönség Arabella Fig szerepéből ismerheti a Harry Potter és a Főnix rendjéből, legutóbb pedig 2021-ben egy amerikai Macbeth-feldolgozásban alakította egymaga a három boszorkányt, a Macbeth-et alakító Denzel Washington mellett.

    Nemzeti Színház

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Gobbi Hilda Színpad
    • Kaszás Attila Terem
    • Nemzeti festőműhely
    • Nemzeti Bajor Gizi Szalon
    • Déryné Program

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu