Jean-Jacques, az egyedül élő, komoly, sikeres jogtanácsos épp munkába sietne, amikor - se szó, se beszéd - egy vadidegen lány, Suzanne toppan a lakásába bőröndökkel, és egy bizonyos Ferrand úr után érdeklődik. Először teljesen hétköznapi félreértésnek tűnik a dolog; a lány nyilván eltévesztette az ajtót. Jean-Jacques igyekszik útba igazítani Suzanne-t, ám a lány nem hajlandó távozni. Sőt, egyre inkább belakja az agglegénylakást, és végül sem szép szóra, sem fenyegetésre, de még a könyörgésre sem hallgat.



Ezzel az extrémnek tűnő szituációval indul a világhírű francia szerző bravúros darabja, ami az események előrehaladásával egyszerre szórakoztató és rendkívül bölcs emberismeretről tanúskodó férfi-nő párbajjá változik. A hétköznapinak aligha nevezhető alaphelyzet ellenére van valami nagyon is természetes ebben a történetben: férfi és nő boldogságkeresésének, érzelmi hullámzásának ismerős stációit látjuk, a párválasztás nehézségét és gyönyörét - két erős személyiség sorsán keresztül.



Vajon sikerül-e Suzanne-nak elcsábítania a férfit, aki már megcsömörlött a futó kapcsolatoktól? Vagy a férfi hódítja meg a nőt vadászszenvedélyével? És az elemi vágyakozás átfordulhat-e szerelemmé és ragaszkodássá? Vagy a férfi megkeményíti a szívét és végleg leszámol a női nemmel? És egyáltalán: lehet-e hinni még az igaz szerelemben egy olyan korban, amikor ezt a szót már teljesen kifordították az értelméből?



Jean-Claude Carriére ravasz és üde, ugyanakkor mélyen elgondolkodtató darabja a legalapvetőbb emberi érzések felfedezésének kalandját kínálja - sok humorral és két nagyszerű színész felszabadult komédiázásával. Avagy - Karinthyval szólva -: "Férfi és nő hogyan is érthetné meg egymást. Hiszen mindkettő mást akar. A férfi: a nőt. A nő: a férfit."