Kamaszok kultregénye egy anya elvesztéséről, apa és fia összezártságáról, két tizenéves barátságáról és persze a felnőtté válás reménytelenségéről.

A történetet a pszichológia gyászfolyamatként értelmezné: Luke viselkedése, reakciói a veszteségéből épülő személyiség jellemzőit mutatják. Ugyanezt jeleníti meg apja is, aki fajátékokat készít a megélhetésért, de valójában művészi ambíciókat táplál. A “gödörből való kilábalás” történetének íve, a pozitív végkicsengés sem mond ellent a pszichológia igazságainak: ha úgy érzed, veled valami rossz történik, gondolj azokra, akiknek még nálad is nehezebb a sorsa! Ha nem találod a helyed a világban: alkoss valamit, alkoss mindennap!

Részlet a regényből

„Anyu épp értem jött az iskola utáni rajzszakkörre, amikor a baleset történt. Mivel nem érkezett meg, gyalog indultam útnak. Az a fajta csalóka tavaszi nap volt, amikor azt hiszed, hogy másnap már beköszönt a nyár; az autók ablakai lehúzva, az ingujjak feltűrve. Dugók és ideges sofőrök mellett sétáltam el, akik hazatelefonáltak, hogy késni fognak – baleset történt. Mire hazaértem, azt hiszem, én lehettem az utolsó a városban, aki még nem értesült a hírről. A rendőrök már ott jártak, sőt már el is mentek. Csak apu ült a székén megnyúlt arccal.

Apu hetekig semmit sem csinált. Ült a székén. Nem aludt, nem borotválkozott, lefogyott. Éjszaka furcsa időpontokban hallottam, hogy lemegy inni. És zokog. Végül fizetési felszólítások futottak be, és csörögni kezdett a telefon. Nem nézte meg a számlákat, és nem vette fel a telefont. Apu soha nem teljesített jól a hétköznapi ügyek intézésében, még akkor sem, amikor minden rendben ment. Nyilván nem most fog megváltozni. Én többet festettem. Azért festettem, mert attól kiürült az agyam. Mintha elaludtam volna. Elaludtam, anélkül, hogy anyuról kellett volna álmodnom. Órákig festettem. Amikor festettem, üres lettem. Ez segített.