Miért van az, hogy éppen akkor

távozunk, ha megérkezünk,

hogy éppen akkor pusztulunk el

ha megtaláltuk életünk

értelmét,

még táncolnék,

én táncolnék, csak táncolnék,

amíg lehet,

a föld forog velem, nehéz már

mozdulnom, de fölkelek!

Én táncolnék, még táncolnék,

én táncolnék, hát fölkelek,

még táncolnék, úgy táncolnék,

áttáncolnám az életet,

még táncolnék, jaj, táncolnék,

és táncolok, amíg lehet…

A szépség tragikuma abban áll, hogy nem tud nem létezni, de nem tud fönnmaradni sem.

Milyen mély és milyen ősi a bizalmatlanság, amit mindennemű "tevékeny emberek" tanúsítanak a képzelet iránt, és minden iránt, ami belőle fakad! Papok, katonák, kereskedők, politikusok, tudósok - mind az ellenségei, és mind egyaránt kihasználják a képzeletet. Csak az ifjúságnak van bátorsága és ereje szeretni a szépséget, teljesen, őszintén, feltétel nélkül és tekintet nélkül mindenre.

Csak az ifjúság ilyen "bolond" - és ilyen nagy. Később, később e tekintetben minden többé-kevésbé kompromisszum, hazugság és hamis vigasz.

Ivo Andrić



A jó mese sohasem hazugság, ellenkezőleg, jól csomagolt igazmondás. És itt, a csomagolásnál vannak a nagyobb nehézségek a gyerekeknek írt darabnál…

(...)

Sokáig tartózkodtam a zenés gyerekdarabok szeretetétől, rá kellett jönnöm, hogy a gyerekek roppantul szeretik az énekelt megoldásokat a darabokban. Lehet, hogy ez még az ősi ösztön munkálkodása, amikor dallam és szöveg egyszerre készült és együtt hatott?

Zalán Tibor