Lenne valami bejelentenivalóm:

Talán életem egyik legnagyobb meglepetése ért, amikor hét-nyolc évvel ezelőtt a Kossuth rádióban meghallottam a következő mondatot: "Az 1944-ben Normandiában elesett amerikaiak jól megtermett fiúk voltak, akiknek az átlagos testmagassága 173 cm-t tett ki, s ha úgy fektették volna őket egymás mögé, hogy egyikük talpa az utána következő tarkójával összeérjen, akkor 38 kilométer hosszú sort alkottak volna."

Mi ez? Ez egy regény? 

Tudtam, érzetem, hogy ez nem volt véletlen. Hogy pont akkor, pont ezt hallgattam... Még akkor nem volt világos, hogy hogyan, de meg voltam róla győződve, hogy fontos állomás lesz az "úton". 

És most itt van! A második nagyon fontos lépés azon a rögös, nehéz, megaláztatásokkal teli "úton", amelyen, – már régóta éreztem –, egyszer "majd" elindulok...

Köszönöm Gyuri! Köszönöm Kata! Köszönöm, Drága Barátaim! Köszönöm, Drága Közönség!

Lehet ám jönni!



Csernik Árpád