Kosztolányi Dezső 120 évvel ezelőtt,

1885 . 03. 29-én született, és 70 évvel ezelőtt, 1936. 11. 03-án halt meg.

Az előadás e két évforduló jegyében született.

Nem az alkotó írja a művet, hanem a mű alkotja meg az írót.

- Hernyák György – Babits után szabadon

    

Engem igazán mindig csak egy dolog érdekelt: a halál. Más nem. Azóta vagyok ember, mióta nagyapámat láttam holtan, kilenc éves koromban, azt az embert, akit talán a legjobban szerettem akkor.

Költő, művész, gondolkozó is csak azóta vagyok. Az a roppant különbség, mely élő és halott között van, a halál hallgatása, megértette velem, hogy valamit tennem kell. Én verseket kezdtem írni. Ha nem lenne halál, művészet se lenne.

- Kosztolányi Dezső

Az előadás szövege a következő írások felhasználásával született meg:

Egy őrülthöz, Elégia, Őszi koncert, Beszélő boldogság, A jelenés, Síppal, dobbal, nádi hegedűvel, A komédiás dala, Fehér lányok, Félsz tőlem?, Egy lány emléke, Marcus Aurelius, Esti Kornél éneke, Feleségemnek, Ez a beteg, boros, bús, lomha Bácska, Nem félek a haláltól, Mérgek litániája, Száz sor a testi szenvedésről..., Víziók, Már megtanultam, Röpima, Utókor, Hajnali részegség, Méz (versek); Pacsirta, Édes Anna, Nero, a véres költő (regények); Esti Kornél első fejezete, Vendég, Az élet divatja (novellák); Lótoszevők (dráma) valamint Kosztolányi Babitscsal, Csáth Gézával, édesapjával és feleségével folytatott levelezése; Felesége, Harmos Ilona, Rónay László, Dér Zoltán és Levendel Júlia Kosztolányiról írott művei. Kosztolányi Dezső 1933 és 1934 közötti naplófeljegyzései.

A dramaturg naplójából:

A Futó por az irodalmi est és a színházi előadás között lebegő, sajátságos műfajú haláltánc, amely különös, szürreális hangulatával idézi meg Kosztolányi Dezsőt.

Az előadás: amit ő írt és amit róla írtak. Furcsa ellentmondások. Poros kisvárosba született nagyvilági, arisztokratikus író. „A szeretet kéjence és kurafija” de szerető férj és családapa. Hipochondria és rák. Halálfélelem és a halálvágy. És ismét csak a halál. Lenyűgözö a nyílt arcátlan őszintesége, amivel Kosztolányi leírja azt, amivel gondolatban talán már minden ember eljátszadozott, ám lesütött szemmel tagadja, mintha a halál erkölcstelen volna... Valami hihetetlen méltósággal vágja pofon és provokálja a végzetet, ami később hatványozottan üt vissza. De

szabadkai – és ez már szinte természetes.