Intrika, féltékenység, birkózás, korrupció, hősök, irigység, tiltott gyümölcs, száműzés, bolondok, filozófusok, kaland, erdő, népies idill, tömegpszichózis, árkádiai idill, vágy, szerelem, ál(nok)mok, szenvedély, erotika, maskarádé, androgünitás, búskomorság, szarkazmus, ardeni erdő, shakespearei erdő, élet szerelem, szerelem játék, színjáték.
Ahogy tetszik.
Az akarat és hatalomvágy uralta és szűkítette korrupt udvar és az ardeni erdő népidill a két játéktér, melyeken és melyek között az emberi játszmák, és a szerelmi szálak sűrű fonala fonódik. A legerősebb szerelmi szál e fonatból Rosalinda, az udvarból száműzött hercegkisasszony, és Orlando, a menekülésre kényszerült ifjú szerelme. Eszményi szerelem, melyet egy álruha tesz hamissá?! Eszményi szerelem, melyet egy álruha tesz igazzá?!
Ahogy tetszik: egy derűs remekmű, de amelyben ott van - az énünk, létünk, emberi mivoltunk gyarlósága erjesztette - szomorúságfűszer.
Dunkler Réka, dramaturg

A vágy elvarázsol, a vágy megöl, megijeszt, meghat, olykor nevetésre késztet, máskor eltűnik, megnyugvásnak álcázza magát, orkán gyanánt más vágyakat nyel el, vagy gazdaggá tesz, de válaszokat nem ad, bölcs, kegyetlen, hatalmas, kiszámíthatatlan.

- játék Baricco Tengeróceán című regényéből kiragadott gondolataival az Ahogy tetszik kapcsán -

A színház minden emberi viszonylatot magába foglal, de nem azért mert jól – rosszul utánozza azokat. A színház azért ad képet minden emberi viszonylatról, mert a hamisság az alapelve. Az eredeti hamisság, akár az eredeti bűn. A színész egy alakot játszik, aki nem ő. Az aki nem ő. Nem az aki ő. Önmagunknak lenni annyi, mint eljátszani a mások pillantásaiban visszaverődő tükörképünket.(…) Veszélyes mulatság a maskarádé. Olyan játék, melyben az ember elveti saját alakját és elfogadja, vagy legalábbis kölcsönveszi a másét (…) egy örök ábrándot valósít meg: azt a vágyunkat, hogy átlépjük saját testünk, saját nemünk határait. Azt az ábrándunkat, hogy megismerjük azt az erotikus tapasztalatot, melyben önmagunk partnere vagyunk, melyben mintegy a túlsó partról nézzük és éljük át a gyönyört. Az ember egyszerre önmaga és másvalaki, olyasvalaki, aki hasonlít hozzá, és mégis különbözik tőle.
Jan Kott: Kortársunk Shakespeare