– Alceste üldöz. – Nem enged el. Legalább négy évtizede. Érettségiző lelkes kamaszként Berlinben csodálkoztam rá először. Fritz Marquardt: Der Menschenhasser a Volksbühnén. –

Mikor Ádám Ottó, a mesterem, szelíd modorában rákérdezett: volna-e kedvem Molière remekművével záróvizsgáznom az Ódry Színpadon: nyilvánvaló volt az igen.

Az akkori Alceste egy színészlakás konyhájában a tenyeremből megjósolta, hogy a Nemzeti Színházban fogok kikötni, utóbb kiváló művész lett, ugyanakkor, mikor én „érdemes” – az akkori főiskolás Philinte a minap igazgatóként megvásárolt egy színházat az operaház mögött Pesten… és a történet örökké folytatódik, hiába mászik alatta ide-oda a Történelem.

A most játszott szövegem háromnegyedét Krakkóban írtam – tíz esztendeje, szegény Mira János barátom, akivel ott épp a lengyelek egyik alapművét vittük színre, kénytelen volt naponta végighallgatni a készülő két-három oldal oronte-i fölolvasását.

Azóta már mindenki mindent szinte kötelezően átír – miközben „Molière” jókat vigyorog ezeken az erőlködéseken. Teszi ezt annál szabadabban, mert bár a neve, míg színház lesz: fennmarad, – ám egyre „tudományosabban” valószínű, hogy mögötte nem a Poquelin nevű kárpitosfi színészgyerek, hanem Pierre Corneille, a rejtőzködő, tréfáskedvű ÍRÓ álldogál az Időben.

Bodolay Géza

Bodolay Géza Jászai-díjas, érdemes művész a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője. Korábban a kecskeméti Katona József Színház igazgató-főrendezője, a budapesti Nemzeti Színház rendezője, egyetemi előadó. Színházi rendezésen kívül műfordít, az előadásainak alapját képező színműveket rendszerint saját szövegátiratában viszi színre.