"Nem lehet leírni a nyomdafesték tűrőképességén belül azt a kellemetlen közérzetet, mely az emberi nem ilyetén lealacsonyításával az érzékenyebb nézőket torkon ragadja. Undor - ezt lehetett érezni másfél keserves órán át." Az idézet az 1986-ban Magyarországon először bemutatott May B előadás Magyar Nemzetben megjelent kritikájának egy részlete. A kritikus által csak "tiszavirágéletű jelenségnek" aposztrofált koreográfia mára már tánctörténelem, de megdöbbentő ereje és hatása továbbra is változatlan.

Maguy Marin ahhoz a koreográfus nemzedékhez tartozik, amelynek tagjai az 1980-as évek elején új értelmet adtak a kortárs táncnak Franciaországban. Meggyőződéses, szabad, elhivatott asszony, aki Maurice Béjart iskolájából kikerülve megtanulta a maga útját járni. Európaszerte nagy botrányt kavart 1981-ben készített előadásával közel harminc év után ismét visszatér Magyarországra. Ez a May B csak a szereposztásban és abban különbözik a 86-os budapesti előadástól, hogy ez alkalommal Maguy Marin nem a Fővárosi Operettszínházba, hanem a TRAFÓ-ba hozza el a darabot.

Maguy Marinnek, a francia új tánc kiemelkedő képviselőjének 1981-ben született máig legjelentősebbnek tartott művéből, a May B-ből hiányzik minden hagyományosan táncnak tekinthető mozdulat. "A Beckett-írások ihletésére született előadás ugyanis az emberi lét perifériájáról, a vegetálás szintjén élők közösségéről tudósított kíméletlen nyersességgel, a szépítés, az esztétizálás, a stilizálás legkisebb engedménye nélkül." (Fuchs Lívia: Száz év tánc. Budapest: L'Harmattan. 2007)

"A zombicsoport a fanfárok zenéjére ugyanúgy táncol, mint a klasszikus zenére: egyszerűen, de pontosan döngeti a ritmust. A May B-nek az az ironikus kontraszt az alapja, mely a gazdagon árnyalt Schubert-zene és a ritmust döngető durva mozdulatok között feszül. (...) Disznóorral vagy egy troll mozdulataival és körvonalaival is a mi kortársaink, a mi hasonmásaink, a mi fivéreink ezek a torz alakok: zavarodottságunkat, tévelygéseinket jelenítik meg, szerves részei társadalmi létünknek, mindennapi tapasztalatainknak. De kik is ők valójában?" (Patrice Pavis: La mise en scene contemporaine. Párizs: Armand Colin. Fordította: Freytag Orsolya, Lukovszki Judit és Miklós Eszter Gerda. 2007)