„A tranzit az emlékezet metaforája: állandóan változó tartalmú, táguló-szűkülő, színesedő-szürkülő, átmeneti és állandó lakókkal teli tér. Ők alkotják személyes, egyedi tapasztalatainkat, álmainkat, képzeletünk nyomait, tudásunkat, kultúránkat, emlék-valóságunkat. Van úgy, hogy gyűjtögetjük őket, vadászunk rájuk, vannak olyanok, amelyek tőlünk függetlenül telepednek le. Vannak burjánzó, terjeszkedő, gyarapodó és vannak egyre fogyó, halványuló, aztán örökre elenyésző emlék-törzseink.
Némely korokban a végtelenbe visszanyúló, változatlan, állandósult tudás lakja, manapság, mikor a tegnap is rég volt, a teljes felejtés üressége kezdi kitölteni. A közös bennük: az időtlenség.
A két véglet között a változás, az átmenetiség, a történelemben való lét idejét éljük. Az individualizáció hamis élménye és a szabadságra vágyó személyiség harcának, a rítusok és a tudomány, a beszűkülés és a végtelenre nyitás ideje ez.

Az idő megszűnte a változatlanság, az eseménytelenség kényelmét adja, de veszélyes illúzió akár a „hagyományba”, akár a „kortársba” való bezárkózás, az egyes szférákba belépés jogának kisajátítása.
Az időbe helyezett emlékezet mindannyiunk joga, a cselekvés feltétele, felelőssége, kockázata!”

Kovács Gerzson Péter