„Néha azt szeretném, ha VIGYÁZAT,TÖRÉKENY! felirat lenne a homlokomra ragasztva. Néha azt szeretném, ha valahogy tudtára adhatnám az embereknek, hogy azért, mert egy olyan világban élünk, amelyben nincsenek szabályok, és olyan életet élünk, amelyben nincsenek törvények, másnap reggelre kelve még éppen úgy fáj, ami fáj. Persze a csalás és az árulás sem a szerelmi, sem a politikai kapcsolatokban nem újdonság, de valamikor legalább elítélendő dolognak számított megbántani valakit.

Néha azt gondolom, azért kényszerültem rá, hogy elvonuljak a depresszióba, mert ez volt a tiltakozás egyetlen legális módja, egyedül ezt vághattam a képébe egy olyan világnak, amely azt hirdeti, hogy az embereknek nincsenek többé kötelességeik, ahol mindennek megkopott az értelme.

És noha a depresszió minden korcsoportnál jelentkezik, mintha a mai húsz-harmincévesek esetében úgy merülne fel, mint normális lelkiállapot, mint amivel együtt kell élnünk, hiszen az élet már csak ilyen, és úgyis meghalunk.

És csak remélni tudom, hogy egyszer eljön az az idő, amikor beleszeretek valakibe, és ez az érzelem tartós marad, és olyan egészséges kapcsolat kerekedik belőle, amelyre már lehet családot építeni, hogy egyszer annyira hitelképes leszek, hogy otthont tudok teremteni magamnak…”

Elizabeth Wurtzel