Különleges díjat kapott a rendőrfőkapitánytól Cseke Péter
Kiemelkedő bűn- és balesetmegelőzési tevékenységéért és hozzáállásáért részesült elismerésben a teátrum igazgatója.Fotó: BRFK
Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal való példaértékű együttműködéséért, kiemelkedő bűn- és balesetmegelőzési tevékenységéért és hozzáállásáért a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője 'szablya tárgyjutalom' elismerésben részesítette Cseke Pétert, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatóját.
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.