Az egyik fontos feladatunk, hogy a Zentai Magyar Kamaraszínház egyre határozottabban felkerüljön a kulturális térképre.
Egy ilyen fesztivál erre is kiváló lehetőséget teremt. Itt, Békéscsabán olyan színházakkal és alkotókkal találkozhatunk, akik ugyanebben a régióban dolgoznak, mégsem biztos, hogy a hétköznapokban eljutunk egymáshoz. Nem feltétlenül a kapcsolatok hiánya miatt, sokkal inkább a színházi szakma vehemenciájából és működésének sajátosságaiból adódóan.
Mindenki próbál, játszik, utazik, készíti a következő előadást – miközben sokszor egymáshoz egészen közel dolgozunk.
Tegnap például, miközben zajlott a mi előadásunk, a nagyváradi kollégák már próbáltak. Az ő társulatukban pedig ott volt egy színész, akit még Újvidékről ismerek. Egy ilyen fesztivál éppen ezeknek a kapcsolatoknak és találkozásoknak teremt teret. Beszélgetések indulnak el, szakmai kapcsolatok születnek vagy élednek újjá, amelyek később akár közös munkák alapjai is lehetnek. A következő napokban természetesen mi is megnézzük a kollégák előadásait – számomra ez ugyanúgy hozzátartozik egy fesztiválhoz, mint az, hogy mi megmutatjuk, mit hoztunk létre.
Békéscsabán ráadásul fantasztikus körülmények között dolgozhattunk. Rengeteg segítséget kaptunk a helyi műszaki kollégáktól; ilyen segítőkész műszakkal ritkán találkozik az ember.
Minden felmerülő problémát közösen megoldottunk, amiért nagyon hálásak vagyunk.
Maga a színház is remek fesztiválhelyszín. Én még mindig nem tudom pontosan, milyen ez az épület: rendszeresen eltévedek benne, és alig sikerült bejárnom. Rengeteg különböző tere van, ami egy ilyen sokféle programot befogadó fesztiválnál különösen izgalmas lehetőség.
Nekem közben személyesen is nosztalgikus hely Békéscsaba. Újvidéken jártam egyetemre, és egyetemistaként éveken keresztül visszajártunk az itt rendezett SZIN Fesztiválra. A kollégákkal éppen most idéztük fel az akkori emlékeinket.
Azoknak pedig, akik idén nem jöttek el, csak annyit üzennék: mindannyian reméljük, hogy jövőre is lesz NEXUS. Ha így lesz, jövőre találkozzunk!