Portré
Gheorghita Orsolya
Életrajz
Budapesten születtem 1989-ben. Gyermekkoromat Hódmezővásárhelyen töltöttem, ahol a Liszt Ferenc Ének- Zenei Általános Iskolában kezdtem meg zenei tanulmányaimat. Ezzel párhuzamosan a Péczely Attila Zeneiskolában tanultam hegedülni. Életemben a zene mindig is meghatározó szerepet töltött be, aminek eredményeképp később magánének tanulmányaimat szintén ebben az intézményben kezdtem meg Bátki Fazekas Zoltán művész úrnál. A zenei és előadóművészi alapok elsajátítása után úgy gondoltam, hogy szeretném tudásomat egy magasabb szintre emelni, így Andrejcsik István művész úr felkészítése nyomán 2008-ban felvételt nyertem a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karára Váradi Marianna művésznőhöz. Az itt töltött idő alatt több előadáson énekeltem a Pécsi Székesegyházban és egyéb nívós koncerthelyszíneken.
Az egyetem mellett lehetőségem nyílt a Pécsi Nemzeti Színházban tapasztalatot gyűjteni, mint például Verdi: Falstaff című operájában, ahol átültethettem elméleti tudásomat gyakorlati színtérre is.
2012-ben felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Operaének-művész mesterképzésére, ahol jelenleg a második évemet végzem, Pászthy Júlia művésznő növendékeként.
2013 januárjában az opera szakos félévi vizsgán Diana szerepét énekeltem Cavalli: La Calisto című operájában a Magyar Rádió Kamarazenekarának kíséretével.
2013 júniusában Solti Árpád: La Violetta című operájában énekeltem Thúz Janka, illetve Offenbach: Orfeusz az alvilágban című művében Diana szerepét.
Tanulmányaim alatt részt vettem többek közt: Marton Éva, Temesi Mária, Berislav Jerkovic, Csengery Adrienne mesterkurzusán, ahol értékes ismeretekkel bővíthettem tudásomat.

-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Interjúk
A Budapest- Orfeumtól a meglepetés vendégig
Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László. Lovas Ildikó






















