Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Pintér Béla

    színész zenei összeállítás látvány zenei rendező író rendező díszlettervező szövegkönyv

    Életrajz

    Budapest, 1970. szeptember 21.
    Jászai Mari-díjas magyar színész, zenész, drámaíró és rendező a Pintér Béla és Társulata alapító-vezetője. A magyar alternatív színjátszás fontos, meghatározó szereplője. Az Avisura Színáztól a Goda Gábor társulatig számos formációban szerepelt, közben autodidakta módon képezte magát.
    1998-ban alapította saját társulatát, első,bemutató a Népi rabélet 1998. december 19-én volt. Azóta 29 darabot írt ebből kettő a Katona József Színház számára írt.
    Játszott a Krétakör Teatro Godot című előadásában.
    A társulatot ma már az egyik legfontosabb magyar színházi alkotóműhelyként tartják számon itthon és külföldön. Színházi fesztiválok vendégeként mutatták be előadásainkat New Yorktól Moszkván át számtalan európai nagyvárosban. 2013-ban megjelent Pintér Béla első drámakötete. Darabjai közül német, cseh, lengyel és kínai nyelven is olvasható jó néhány. 2018-ban megjelent a Pintér Béla Újabb drámák kötete is.

    Író, rendező:
    Népi rablét  (1998), Kórház, Bakony  (1999), A Sehova Kapuja  (2000)
    Öl, butít, Parasztopera  (2002), Gyévuska  (2003)
    A Sütemények Királynője (2004), Anyám Orra  (2005), Korcsula  (2007)
    Árva Csillag  (2007), Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög  (2007)
    A Démon Gyermekei  (2008), A Soha Vissza Nem Térő  (2009)
    Párhuzamos Óra (2009), Szutyok  (2010), Tündöklő Középszer  (2010)
    Kaisers TV, Ungarn  (2011), A 42. hét  (2012), Titkaink  (2013)
    BÁRKIBÁRMIKOR  (2014), Fácántánc  (2015), Szívszakadtig  (2017)
    Ascher Tamás Háromszéken  (2017), Jubileumi Beszélgetések  (2019), Anyaszemefénye  (2019), Vérvörös Törtfehér Méregzöld  (2020)
    Marshal Fifty-Six  (2021), Az Imádkozó  (2022)

    Előadások:
    Népi rablét (1998), Kórház, Bakony  (1999), A Sehova Kapuja  (2000)
    Öl, butít, Parasztopera  (2002), Gyévuska   (2003), A Sütemények Királynője  (2004)
    Anyám Orra  (2005), Korcsula  (2007) Árva Csillag  (2007)
    Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög  (2007)
    A Démon Gyermekei  (2008), A Soha Vissza Nem Térő  (2009)
    Párhuzamos Óra  (2009), Szutyok  (2010), Tündöklő Középszer  (2010)
    Kaisers TV, Ungarn  (2011), A 42. hét  (2012), Titkaink  (2013)
    BÁRKIBÁRMIKOR  (2014), Fácántánc  (2015)
    Szívszakadtig  (2017), Ascher Tamás Háromszéken  (2017)
    Jubileumi Beszélgetések   (2019), Anyaszemefénye   (2019)
    Vérvörös Törtfehér Méregzöld  (2020)

    Kitüntetései, díjai:
    1996
    Legjobb férfi alakítás: Teatro Godot: Béla (Krétakör Színház, rendező: Schilling Árpád)
    1999, 2000
    Alternatív Színházi Szemle: Legjobb előadás
    1999, 2000
    Színikritikusok Díja
    2000
    Üstökös-díj (kiemelkedő fiatal rendezők díja)
    2003
    Jászai Mari-díj
    2005
    Hevesi Sándor-díj
    2007
    A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
    2012
    Szép Ernő-jutalom
    2013
    Dottore-díj Vidor Fesztivál a legjobb előadásért – Pintér Béla: A 42. hét, Pintér Béla és Társulata
    2014
    Artisjus Irodalmi Nagydíj
    2015
    Párhuzamos Kultúráért díj
    2016
    Vámos László-díj
    2016
    Színikritikusok Díja: A bajnok - A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg
    2020
    Baumgarten-díj
    2021
    Pro Urbe Budapest díj

    Pintér Béla

    Képsorozatok

    • Pintér Béla
      Pintér Béla
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu