Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Sáfár Mónika

    színész

    Életrajz

    1991-ben végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai tagozatán. Még főiskolai hallgatóként eljátszotta Tolcsvay–Müller: Mária evangéliuma című rockoperájának cím­szerepét, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szegődött.

    1993-ban a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol jelenleg vendégként játszik. Énekelte itt a címszerepet az Elisabeth című musicalben, volt Ellen a Miss Saigonban, a legnépszerűbb operettek primadonna szerepét pedig eljátszotta itthon és külföldön. Legutóbb volt Marica, Glavari Hanna A víg özvegyben és a Mária főhadnagy Farkasházi Antóniája, korábban szerepelt a Cirkuszhercegnőben, a My Fair Ladyben és a Csókolj meg, Katám című darabokban is.

    1996-ban a Magyar Állami Operaház meghívására elénekelte Strauss: A denevér című művében Rosalinda szerepét. Ugyanebben az évben Pál Tamás hívására a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatához szerződik, ahol az operairodalom gyöngyszemeit énekelhette – a többi között Tosca, Boito: Mefistofele (Margit), Verdi: Nabucco (Abigél). 2006-ban debütált Puccini: Turandot című operájának címszerepével a Magyar Állami Operaházban.

    Számtalan külföldi turné részese, már több éve visszatérő vendége Japán színház- és koncerttermeinek. A Madách Színházban énekli Carlotta szerepét az Operaház Fantomjában és a Pletyka című prózai vígjátékban megkapta az egyik főszerepet is.

    Sáfár Mónika

    Képsorozatok

    • Sáfár Mónika
      Sáfár Mónika
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu