Portré
Robert Sturua
Életrajz
Robert Sturua 1938-ban született Tbilisziben.
Rendezői diplomát 1962-ben szerzett.
A tbiliszi Rusztaveli Nemzeti Színházban dolgozott rendezőként, majd ugyanott művészeti igazgató lett, 1980. óta vezeti az intézményt, melyet 1879-ben alapítottak. A nemzeti színház a legrégebbi grúz színház az országban. A ’60-as években kezdett dolgozni az az új generáció, amelynek Robert Sturua is tagja. Brecht-, Shakespeare-, Calderon-rendezései tették őt híressé. Dolgozott Németországban, Nagy-Britanniában, Finnországban, Argentínában, Görögországban, Olaszországban és Oroszországban. A világ számos színházában vitt már sikerre Shakespeare-darabokat. A Macbeth, a III. Richárd, a Tévedések vígjátéka után következett a Hamlet Londonban, 1992-ben. Ezt a rendezést a brit Shakespeare Társaság az elmúlt 50 év tíz legjobb előadása közé választotta. Leghíresebb rendezései között tartja számon a nemzetközi szakma azt a Hamlet-előadást, amelyet a moszkvai Szatirikon színházban 1998-ban mutattak be.
„A színház saját törvényeinek engedelmeskedik. Van valami gyermeki a természetében: a játék, a kitaláció, a megmutatás vágya.” – mondta a világszerte ismert rendező, amikor 60 évesen a Hamletet színre állította.
A Moszkvában, majd Tbilisziben rendezett Hamlet az egész világon nagy figyelmet keltett. Az ezredfordulón a 20. századi európai színház vezető egyéniségeinek többsége újragondolta a drámák drámáját. Sturua a moszkvai és a tbiliszi rendezéséről írták a kritikusok, hogy a rendező szociális érzékenysége mit sem változott, csak metafizikai síkra terelődött, hogy még általánosabb lehessen a fi gyelmeztetés, a felhívás a világot fenyegető veszélyre. Sturua saját bevallása szerint drámai költeményként rendezte meg a Hamletet, s ez leginkább a Rusztaveliben vált nyilvánvalóvá, ahol nem a történetet vagy a tragédia „üzenetét” domborította ki, hanem a néző érzelmeit hatásosan befolyásoló, expresszív képeket állított színpadra.
Világhírű grúz színházi rendező, dramaturg, szövegíró, aki azzal szerzett nemzetközi elismerést magának, hogy sajátos értelmezést adott Brecht, Shakespeare, Csehov daraboknak látvá¬nyos, szokatlan keretek között mozogva. A tbiliszi Sota Rusztaveli Állami Drámai Színház művészeti igazgatója 1979 óta. Első sikerét A salemi boszorkányok c. Arthur Miller darab színrevitelével aratta 1965-ben. Később A kaukázusi krétakör következett (Bertolt Brecht, 1975), majd a III. Richárd (London és Edinburgh, 1979–1980) és a Lear király (New York, 1990). A királydrámák színrevitelétől kezdve Sturua Shakespeare színházának paradox tolmácsaként, extrém értelmezőjeként vált ismertté. 37 Shakes¬peare darabból tizenhetet állított színpadra, 5-öt a Rusztaveli Színházzal (Hamlet, Lear, III. Richárd, Vízkereszt, Machbet). 1986-ban a Nemzetközi Shakespeare Szövetség beválasztotta a Hamletet az elmúlt 50 év 10 legjobb Shakespeare-produkciója közé – a rendezőt is a 10 legjobb közé. Az előadást a Riverside Stúdióban, Londonban tartották, Alan Rickman játszotta Ham¬letet. A 1990-es években Sturua a lélek misztikus világa felé fordult: Az élet álom (Calderón, 1992); A szecsuáni jó ember (Brecht, 1993); Jákob evangéliuma (a grúz Iakob Gogebashvili zsoltároskönyve alapján, 1995); Lamara (Grigol Robakidze, 1996). Az új évezredben még mélyebb filozófiai hangot ütött meg a közönséggel folytatott párbeszédek alkalmával, továbbá jobban összpontosít az örökkévalóság gondolatára, valamint arra, hogy megtalálja a finom határvonalat élet és halál között. A metaforikus nyelvhasználatát Giya Kancseli (zeneszerző) komponálása teszi teljessé (Styx, 2002; Vízkereszt 2001). Időközben a Hamlet két új változatát is megrendezte odahaza (2001, 2006), valamint Beckett Godot-ra várva c. abszurd játékát (2002). A Hamletet 2006-ban Gyulán is óriási sikerrel játszották.
Robert Sturua kreatív világa gazdag és változatos. Produkci¬óiban harmonikusan megfér egymással a tragikus és komikus, a politikai komédia és a melodráma, a klasszikus komédia és a filozófia, ahol a szélsőséges racionalizmus a groteszk szarkaz-mussal elegyített. A rendező eleganciával és könnyedséggel uralja a színpadot és a közönséget, képzelete meghatározza a dallam és a ritmus kecsességét.
Legfontosabb díjai:
1975 Albert Schweitzer-díj
1981 Sota Rustaveli-díj
1998 Csajka-díj (legjobb rendezés)
1998 Balti Ház – a nemzetközi színházfesztivál nagydíja
1980 Grúzia nemzeti művésze
2000 elnöki aranyérem a grúz színházművészetért végzett munkáért
2002 Stanislavsky-díj
-
Interjúk
„A színház mindig azoknak volt fontosabb, akik csinálják.”
Közismert nézet, a hang a lélek esszenciája. A hangban sűrűsödik össze az ember lényege. Kicsendül belőle szinte minden érzés. A hang éppúgy árulkodik a korról, mint a temperamentumról. Egy színész számára pedig különösképp meghatározó. Bezerédi Zoltán bár keveset szinkronizál, hangja mégis összetéveszthetetlenül markáns és egyedi. Önazonos. Gyulay Eszter -
Interjúk
„Azt nézzék, hogy a Blanche-t hogyan játszom el.”
Takács Kati 1975-ben kezdte hivatalos színészi pályáját, de már több mint 50 éve játszik színpadon. Ez idő alatt megjárt jónéhány színházat, voltak emlékezetes alakításai, összegyűjtött rengeteg tapasztalatot, tudást. A Budaörsi Latinovits Színház társulati tagja, ahol mostanság Blanche-ként és Poloniusként remekel. Vele beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva